- tegyél meg mindent érte -

ElőkéSzülés

ElőkéSzülés

Nyáron már babánk lesz!

2022. július 04. - FRK

Ez az a mondat, amire többen is tettek megjegyzést vagy, ha azt nem is, akkor kérdőre vontak, hogy én hogy lehetek ennyire magabiztos? Egy ismerősöm volt össz-vissz, aki gratulált, hogy így állunk hozzá a Férjemmel.

pexels-rodnae-productions-6149706.jpg

Akkor beszéljünk erről egy kicsit, mert ez egy nagyon fontos téma.

Tovább

Fogászaton várandósság előtt és alatt

Számomra elsődleges szempont, hogy ne csak a szülésre, hanem már a 9 hónapra is felkészítsem magam testileg-lelkileg. Még nem mindenki tudja, de most már itt is megosztom, hogy bizony eldöntöttük, szeretnénk második gyermeket is. (Még csak a gondolat fogant meg! ☝️)

A prevenció nekem az egyik legfontosabb. Éppen ezért nemrégiben fogkőleszedésen voltam a dentálhigiénikusomnál. Ő meglepődött azon, hogy én milyen jól bírom, én meg azon, hogy ő mennyire profi. Meg is kérdezte a végén, hogy mi a titkom. Majd elmondtam neki, hogy kipróbáltam ugyanazt a relaxációs technikát, amit a szülésemnél alkalmaztam, itt vajon bevethető-e, és jelentem, igen, sikeresen tudtam alkalmazni. 

palmaval.jpg

Paulovics Pálma elmondja Nektek, hogy miért kell foglalkozni a szájhigiéniával a várandósság előtt és alatt is.

Tovább

Mindent megteszek a sikeres fogantatásért

Ahhoz, hogy a mentális egyensúlyom meglegyen, szükségem van arra, hogy testileg is kívül-belül rendben legyen minden. 3 hónappal a fogantatás előtt most is elkezdem a magzatvédő vitamin szedését, és valószínű, hogy a méregtelenítő kúrámat is gyógyteákkal, utóbbit még nem egyeztettem a természetgyógyászommal. Igen, akkor itt rá is térnék a lényegre...

pexels-julian-jagtenberg-103127.jpg

Tovább

Nézzük mi vár ránk 2019-ben!

Évösszegző - Te is szoktál ilyet csinálni?

Ebben a cikkben most Te leszel a főszereplő! ;) Tavaly év végén csináltam egy fotómontázst azokból a képekből, amilyen célokat szeretnék elérni ezévben. Büszkén tudok rá visszatekinteni, mert elmondhatom, hogy mind sikerült. Most is ez a cél, hogy 2019-re összeálljon fejben, hogy a babázáson kívül mit is szeretnék elérni. Erre viszont most egy játékkal készültünk a férjemmel.

Érdekel hogyan? Akkor olvasd tovább! ;)

adults-affection-blur-1516036.jpg

Tovább

Állami vagy magán?

Hova érdemes menni vizsgálatokra?

Azt gondoltam, ha van rá pénzem, akkor nem kell aggódnom az egészségügy terén, hisz magánban másként bánnak az emberrel. Részben igaz, részben azonban csak illúzió.

Erre kellett ráébrednem az utóbbi egy évben:

adult-attractive-beautiful-1036620.jpg

Tovább

Mi lesz ha?... Te is folyton ezen kattogsz?

A minap láthattátok az ElőkéSzülés Insta Storyban, hogy elkezdtem olvasni egy új könyvet. Hozzáteszem nem spiritiszta, bár a címéből sokan azt hihetik. Felnyitotta a szemem arra, hogy van valami, amiről még nem beszéltem, nem írtam Nektek, pedig sokatok számára hasznos lehet. Számos lányt, nőt érint a szorongás, a hülyeségeken való agyalás, a nehéz elalvás vagy a mindig kell valami figyelemelterelés, hogy ne halljam a gondolataimat problémája.

Ismerős? Akkor ez a cikk bizony neked szól! ;)

art-artist-arts-and-crafts-1559046.jpg

Tovább

Drága Követőim! Boldogsággal van tele a lelkem, ha visszagondolok arra, hogy mi minden történt, amióta létrejött az ElőkéSzülés!

elokeszules készítette ezt a képet.

Tele volt a fejem az orvosok szavaival...

Ki kellett tartanom a döntésem mellett!

Sokat agyaltam, hogy megírjam-e Nektek vagy sem és addig nem is akartam megtenni, amíg nem élem végig, de most már megtehetem és meg is kell tennem, mert nagyon tanulságos. Az egész családtervezésünk úgy kezdődött, hogy egy hematológus kiejtette a száján a meddőség szót, megriasztva ezzel alaptalanul bennünket. Majd később, várandósan is átéltem ugyanezt másik orvosokkal és én mondom, nincs is annál rosszabb, amikor egy első gyermekét váró kismamát elbizonytalanítanak és hatalmas kérdőjelekkel a fejében fel-alá mászkál a lakásban, hogy mi tévő legyen. 

adult-blonde-female-973401.jpg

Tovább

Kell-e Expot látogatnia annak, aki még nem vár babát?

Ígértem, hogy hozok Nektek élménybeszámolót a Baba Mama Exporól. Nos, ez egy nagyon igényes, letisztult, átlátható és sok hasznos információt átadó rendezvény. Az azonban kérdés, hogy érdekelheti-e azt, aki még nem kismama és nem is anyuka.

Tavaly voltam baba nélkül, teljesen egyedül, idén már kismamaként, illetve Férjem és Édesanyám kíséretében, így összehasonlítottam, hogy milyen más érzelmek kavarogtak bennem akkor és most.

Olvassátok szeretettel:

baby-clothes-baby-shoes-booties-47220.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása