Ááá, ezek úgyis csak a premenstruációs szindróma (PMS) tünetei, legyintenek rá sokan, ahogyan én is tettem az elején. Bár azért volt némi gondolatom, tudjátok, amolyan MI VAN HA?....:) Sok nőt hallottam már nyilatkozni arról, hogy ő a szerelmével való együttlétkor tudta, hogy most van az a nagy pillanat. Nah persze...gondoltam magamban. Ez azért túl misztikusnak, hihetetlennek hangzott, de most már tudom, hogy tényleg létezik ez az érzés, maga a varázslat és akkor hirtelen mindketten arra gondoltok! Valahogy minden klappol és egymás tekintetéből is érzitek, hogy ez most lehet, hogy siker lesz! 

Ám aztán valahogy csak éltük a mindennapjainkat és mikor szóba jött valamikor én azt mondtam 20% esélyt adok rá, ő pedig még annyit se. Mindezt azért gondoltuk a varázslatos pillanat ellenére mégis így, mert az ovulációmnak a legvégén próbálkoztunk és utóbb kiderült, hogy a méhszáj elhelyezkedése némileg megszabja, hogy milyen pózban lehet sikeresebb, nos mi pont a legrosszabbat választottuk, majd, mint kiderült az utánavaló pihenés sem a megfelelő testhelyzetben történt. Említettem is Édesanymának, hogy ha most tényleg jön a baba netán, akkor ő nagyon akar jönni. :) Érzékenyebb voltam egy-két szagra, illatra, bár korábban is volt már finnyásabb időszakom, így ezt nem soroltam a tünetek közé. Az, hogy pattanásos lettem, az szinte minden menstruáció előtt volt. Zsíros lett a hajam nagyon hamar, na ez valóban furcsa volt, mert korábban ilyet még nem tapasztaltam, de erre se kaptam fel annyira a fejem. Elmentem nőgyógyászhoz a szokásos rutinra - kenetvétel, rákszűrés, baktériumtenyésztés, ultrahang vizsgálat - éééés semmi, naná, hisz akkor még csak pár napos volt a csöppség. Még meg is beszéltük a dokival, hogy mikor menjek vissza UH-ra, hogy kitűzzük  a tüszőrepedés pontos napját, a legbiztosabbra menve a próbálkozással. Majd egyszercsak arra ébredtem, hogy nagyon csúnyán fel vagyok fázva, már-már inkább hólyaghurutos tüneteket produkáltam. :/ Azonnal írtam a dokimnak, mire elküldött a háziorvosomhoz, hogy vegyek be rá antibiotikumot. Nos, mint azt már tudjátok, nem vagyok egy gyógyszerbekapkodós típus. Elolvastam a betegtájékoztatót és közben a természetgyógyászomat is bevontam a történésekbe. Azt javasolta, hogy előtte inkább csináljak egy tesztet és ha negatív, akkor szedjem be, addig pedig kúráljam magam és figyeljem, hogy érzek-e változást magamon. Éreztem és igen hamar elmúlóban volt, így a nőgyógyászom is megerősített abban, hogy ha tünetmentes és nem fáj a vizelés, akkor elhagyható az antibiotikum használata. Ennek nagyon örültem, hisz nem akartam egy olyan erős dózisú gyógyszert leküldeni a picinek (ha van), ami pont a legkritikusabb fejlődési szakaszban történne, veszélyeztetve őt ezzel. Persze megnyugvást is adott, hogy ha netán erősödne a tünet, visszatérne, akkor azért van mihez nyúlni, mert egy kezeletlen felfázás vagy hólyaghurut, akár még vetélést is elő tud idézni. Mikor lefeküdtem, akkor sem azon kattogott az agyam, hogy mi lesz reggel. Hajnal négykor kipattant a szemem és azonnal kerestem a tesztet, hogy oké, akkor most lesz az első tesztelés élesben. Ültem a tesztem felett  és közben azon tűnödtem (3 perc mire kimutatja), hogy vajon miként fogok reagálni, HA MÉGIS...

Az esélytelenek nyugalmával, de azért kíváncsian oda-oda pillantottam, mire megláttam, hogy kiírta 1-2 hetes kismama vagyok. Miiiiiiiiiiiiiiiivaaaaan? Na ez azért meglepett, olyannyira, hogy a boldogságtól, izgatottságtól majd ki akart esni a szívem a helyéről. Annyira vert, hogy már azonnal a kicsi miatt aggódtam, hogy nehogy rosszul legyek/legyünk. Rongyoltam be a hálószobába, ahol el volt rejtve a párom részére egy már korábban vásárolt babatalpas kistasak és beleraktam a pozitív tesztet. Majd felébresztettem azzal, hogy nem vagyok jól. Szegényke felugrott az ágyon ijedtében és a kezét a szívemre téve mutattam, hogy mennyire zakatol, majd hozzátettem, elővéve közben a kistasakot, hogy lehet most már nem csak az enyém ver. (Persze akkor még nem verhetett biológiailag, mert csak a 22. naptól, a 6. héttől indul be az a parányi szivecske.) Volt meghatódás, gondolhatjátok, persze azonnal lecsitítottam, hogy még ne 100%-osan örüljünk, mert várjuk még meg a nagy örömöt a 12. hétig, de azért boldogan, könnyesen átöleltük egymást és hosszas percekig nagyokat sóhajtva éreztük, hogy egy új élet van kialakulóban.

Eztán már sorra jöttek a tényleges tünetek. És mivel az első trimeszterben azt éreztem, hogy magamra vagyok sok esetben hagyva, utalva. Pedig fel voltam készülve sok mindenre és tanulom is, hisz hamarosan vizsgázok. Ám gyakorlatban azért egész más átélni, megtapasztalni. Mondhatni ilyenkor a legtanácstalanabb egy nő, egy kismama, hisz még össze kell szoknia a saját szervezetével, újra kell tanulnia a jelzéseit, így úgy gondoltam folytatom írói munkásságom és segítek nőtársaimnak, Nektek, Neked! 

Remélem okoztam pár megmosolyogtató, könnyezős percet a soraimmal, hisz tudjátok mennyire készültünk erre a pillanatra! :) És bízom abban, hogy hamarosan Ti osztotok meg velem ilyen történetet! 

FRK