Szomorúan indult a reggel, aztán mégis megkönnyebbültünk. Hogy mi volt az oka? Leírom most Nektek, hogy lássátok, érezzétek és remélem olyan tanulságosnak gondoljátok majd, amilyennek én is érzem. Szeretnék ezzel a történettel erőt adni azoknak, akik már valaha is éreztek hasonlót!

A családtervezés egy szép magyar szó, ami tökéletesen elmondja, hogy a tervezés fázisának is helyén kell lennie, ahhoz, hogy egy családdá váljunk, babát vállalhassunk. De mi a helyzet akkor, ha egy baba "átírja a forgatókönyvet"? Vagy csak a vágyakozás szült hasonló tüneteket?

Persze sokan mondják, hogy olyan úgysem lesz, hogy minden klappol. Valószínű, de felelőtlenségnek tartjuk azt, ha valaki csak úgy bele a vakvilágba rálegyint, és azt mondja, majd lesz valahogy, aztán meg a gyakorlatban kétségbeesetten a többi családtagtól, barátoktól várja a támaszt. Láttam már sajnos nem egy ilyen példát személyesen is. Mi ezt kikerülve megterveztük az ezévünket, megvan mindennek a maga ideje, persze ez is csak vázlat, hisz alakulhat pár dolog máshogy is, benne van a pakliban, de legalább van kiindulópont, konkrét elképzelés. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egyik napközben, 6 nappal a menstruáció előtt véreztem egy picit. Nem is értettem, egyből arra gondoltam, hogy csak nem? Ekkor visszanéztük és láttuk, hogy az tüszőrepedésem előtt 2 nappal volt együttlétünk, és ugye hallani ezt-azt az előváladékról is. Jó, de ez még semmit nem jelent. Ekkor bevillant, hogy 2 napja jobban figyelek az illatokra, igaz, csak azokra, amik tetszenek és különben is tavasz van, egy csomó helyen érezni a finom virágillatokat, lehet, hogy ebben még nincs öszefüggés. Persze, ahogy elhesegettem ezeket a gondolatokat, egyik követte a másikat, kezdett összeállni a kép. Az alhasi terület fel van kissé puffadva és nagyon feszes, ha mégis megfogant, akkor most lehet kb. 10-11 napos. Vegyek tesztet? Ááá, az még korai lenne... Majd aztán már azzal hívott fel a férjem, hogy kiszámolta, hogy akkor január 22-én születne. Te jó ég, az az egyik szerencseszámom. (Igen, nekem kettő is van :D ) Ok, ok, csigavér, még bármi lehet, nem szabad magam beleélni, mert akkor nagy lesz a csalódás. Korábban is voltak más hasonló tünetek, hisz kismamákkal vagyok körülvéve a tanulásom miatt, így viccesen már mondtam is, hogy a saját tüneteim már fel se fognak tűnni. Amikor sokszor foglalkozom a témával, akkor simán érzek amolyan szimpátia terhességet, amit a férjek szoktak érezni. Este hazaértem a munkából és tusolás közben bevillant, hogy mostanában több napja ki kell mennem hajnalban pisilni, amit azelőtt sose csináltam. Sőt, mikor még fel sem merült ez az egész, mindenen elérzékenyültem és ez is eszembe jutott, mint tünet. Este leültem megnézni egy interjút, hogy addig se magammal foglalkozzak, majd a méhem területén szúrkáló fájások voltak, sőt felállni is nehézkes volt, eskü nem beszéltem be magamnak. Aztán szintén volt pár vércsepp, amit nem tudtam hová tenni, hogy ez most mi lehet. Ezeket összegezve már a szerelmemen is láttam, hogy furcsállja ezt a sok összefüggést. Alig bírtam elálmosodni, még beszélgettünk kicsit, naná, hogy a babáról, így még inkább felpörögtem. Még fotót is készítettünk a hasamról, mert sosem láttuk még ekkorának. De bizony egy kaja, egy sima felpuffadás is okozhat olyan érzést, olyan kinézetet, amire azt hinné az ember, hogy baba van a pocakban. Erre az egyik jógaoktatóm csak azt mondta, hogy az a Food Baby. :) 

Tudjátok, az is zavart, hogy még nem ért véget a 3 hónapos vitaminkúra, sem a babaváró teázás szakasza és nem szeretnék hiteltelen lenni abban, amit csinálok. Nem azért írok Nektek erről, nem azért hoztam létre az oldalt, hogy utána szégyent valljak magam előtt is, hogy nem tartottam be, amiket leírtam. Az is zavart, hogy ha már a pocimban van, akkor szeretnék esténként úgy lefeküdni, hogy beszélek hozzá. Elképzeltem már sokszor azt is, hogy én majd hogyan szeretném átélni a szeretkezés utáni pillanatokat, hogy majd szeretném az egész folyamatot, a fogantatást vizualizálni akkor, amikor épp történhet. Pihenni sokat azokban a napokban és csak érezni, ahogy végbemegy ez a csodálatos folyamat. Arról nem is beszélve, hogy előtte még el szeretnék menni nőgyógyászhoz és fogászatra is. Szóval zavart sok minden és az is, hogy nem tudtam  igazán kibeszélni magamból, csak kavarogtak a fejemben a gondolatok. Éjszaka a férjem lefekvés előtt ránézett a pocimra, és azt mondta: "Kis lurkó! Nem tudom, hogy ott vagy-e bent, de ha igen, akkor jó éjszakát!" Majd bekönnyezve kértem, hogy ne szakítsa szét a szívem ilyen mondatokkal. Másnap reggel még mindig fel volt puffadva a méh területén és halványan éreztem pici fájásokat, majd átmentem látogatóba Anyukámhoz, így ő is megfogta a pocim és nézegette, hogy hááát... Abban maradtunk, hogy próbáljunk higadtak maradni, megnyugodni, mert majd úgyis minden kiderül a menstruáció napján, ha elmarad, akkor tuti, hogy babu van a pociban és MAJD AKKOR lehet felhőtlenül örülni. Mi még örültünk volna, ha várat magára, ilyen-olyan okokból kifolyólag, de persze az öröm se maradt volna el, ha kiderül, hogy mégis bennem van. Aztán jött az a bizonyos reggel, amikor Mensi néni újra meglátogatott és kicsit megnyugodtunk, hogy akkor halad minden a terv szerint és szerencsére sikerült elérnünk azt, hogy nem fájt, nem rázott meg lelkileg, mert nem éltük bele magunkat annyira.

Mindenesetre egy nőnek ez akkor is nagyon rossz, hogy van, hogy azt hiszi, aztán mégsem, pláne, ha már várja is. Ezért is szerettem volna leírni tanulságként, hogy lássátok, hogy én hogy éltem át, én hogy álltam ehhez az egészhez. Nemsokára velünk lesz, ebben biztosak vagyunk és ígérem, hogy a család és a legközelebbi barátok tájékoztatása után, Ti lesztek azok, akikkel meg fogom osztani ezt a fantasztikus örömhírt! 

Nektek volt már ilyen érzésetek, hogy azt hittétek baba van a pociban? Hogy éltétek meg ezt az időszakot? Elmondtátok valakinek vagy csak titokban figyeltétek a jeleket?

Írjátok meg kommentben, nagyon kíváncsi vagyok rá!